Napi művészet

(Ez a bejegyzés 2019.10.12-én jelent meg a Facebook oldalamon)

Ma egy nagyon jó műsort kaptam el a Bartókon. Gershwin Kék rapszódiájáról szólt a műsor, így legyen most a zeneajánló a Kék rapszódia. Egy érdekes sztori is elhangzott a műsorban. Gershwin, mint befutott zeneszerző, slágerszerző, filmzene szerző, rengeteg pénzt keresett, és nagyon gazdag ember lett. Sikerei ellenére tanulni szeretett volna, így először Ravelt, majd később Sztavinszkijt kérte fel, aki visszakérdezett: mennyi pénzt keresett maga az előző hónapban? Gershwin megmondta az összeget, mire Sztravinszkij azt felelte: Akkor inkább maga tanítson engem.

Tehát Kék rapszódia:

A festő, akivel az utóbbi napokban foglalkoztam, Botticelli. A firenzei művész 1445-től 1510-ig élt. Leonardo da Vinci barátja, Michelangelo kortársa. Egy évvel Brunelleschi halála előtt született. Szóval jó korszak volt ez Firenzében. Brunelleschi is érdekes figura, róla majd később. Most röviden annyit, hogy ha megkérdezném ki volt a legfontosabb reneszánsz művész, szerintem mindenki Leonardot mondaná, esetleg Michelangelot. Brunelleschiről meg jóformán senki nem is tud. Pedig neki köszönhetjük a perspektíva (újra) felfedezését, és ezzel nem csak a művészetre, de a tudományra is óriási hatást gyakorolt. Ha erősen szeretnék fogalmazni, azt mondanám, Leonardo nélkül szegényebbek lennénk egy csúnyácska Mona Lisával és a Louvrenak kisebb lenne a bevétele, Brunelleschi nélkül nem szálltunk volna le a holdra.

De persze Leonardo egy nagyon fontos ember, ezt nem tagadom, és Botticelli életében is fontos volt.

Botticellit, mint megannyi vidám, élénkszínű, örömteli kép alkotóját ismerjük. Először is kezdjük az ismerkedést az 5 számomra legfontosabb festményével. Ez a lista tényleg szubjektív, mert a szentképek helyett elsősorban portrékat válogattam össze így, ha rákeresel, biztosan egészen más listákat fogsz találni Botticellivel kapcsolatban.

Az első mindenképpen a Vénusz születése. (1485)

A második a Tavasz. (1482)

Ezen a festményen a szereplők jobbról-ballra haladva: Zephürosz a szelek istene; Khlórisz/Flóra. Khlórisz nimfa volt, aki Zephürosszal összeházasodva Flóra lett, a virágok és a tavasz istennője; Venus a szerelem istennője; A három grácia, a Khariszok: a báj, a kellem, a jóság, a kreativitás, a termékenység istennői; végül Mercurius (Hermész) az istenek hírnöke.

A harmadik a Fiatal lány portréja (1485)

Negyedik: Simonetta Vespucci portréja (1476)

Ötödik: A Szűz és a Gyermek Keresztelő Szent Jánossal és egy anygallal (1490)

Kiemelek két arcot. Az egyik a Tavaszról Flóra portréja. A másik arc pedig A Szűz és a Gyermekről való. Érdemes megnézni ezt a két arcot külön is, hogy érezzük Botticelli sugárzó stílusát.

Miért érdekes Botticelli?

Elsősorban az élénk színei miatt. Nagyon vidám, energikus képeket festett (egy darabig). De Leonardoval ellentétben, nem helyezte térbe az embereit. Az anatómia sem érdekelte annyira mint Leonardot. Érdekes megfigyelni a Vénusz születése képen Vénuszt. A nyaka hosszú és ki van tekeredve, a vállai meg leesnek. De ha ránézek a képre ez nem jut eszembe, csak az, hogy ez a kép szép.

A másik dolog amit nagyon szeretek benne, hogy az arcokon mindig van egy enyhe kontúr. Ezzel kiemeli a formákat, és még szebbek lesznek az arcok a képein.

Botticelli mintha egy XX. századi képregényrajzoló és egy szecessziós művész keveredése lenne. Energikus, élénk, meleg hangulatú, szép képek ezek.

De az ő élete se volt mentes a hullámvölgyektől. Hiszen ez a színes korszaka egyszer csak megszakadt.

Történt ugyanis, hogy egy Girolamo Savonarola nevű kezdetben jámbor majd (szerintem) veszélyes őrült, de mindenképpen puritán és tehetséges szónok miatt meggyőződésévé vált, hogy ő bűnös és vezekelnie kell, hogy elkerülje a pokol kínjait. Savonarola ugyanis olyannyira feldühödött kora romlottságán, hogy szónoklataival ostorozni kezdte a gazdag egyházat, a gazdag polgárokat, a politikát. Firenzébe került, egyre több hívet szerzett és végül három évig tartotta kezében Firenze vallási életét. A mulatságokat betiltották, a Medicieknek el kellett menekülniük. 1497 és 1498-ban került sor a “hívságok” elégetésére. Ez volt a hiúságok máglyája, amin műtárgyakat, könyveket, hangszereket égettek el. Valószínűleg rengeteg ókori és humanista műtárgy és írás semmisült meg ekkor. Végül Savonarola a pápa ellen fordult, az ő nézőpontjából teljesen jogosan. De ezt nem kellett volna tennie. Ekkor már sok ellenséget szerzett, és a pápa elleni támadások végül az egyházból való kitagadáshoz, majd inkvizíciós törvényszék elé állításához vezetett. Mondvacsinált vádakkal elítélték és kivégezték.

Botticelli azonban mély depresszióba került. Ő tényleg elhitte, amit Savonarola prédikált, és egyre inkább a pokollal kezdett foglalkozni és bűnösnek érezte magát. Az 1490-es években tért vissza Leonardo Milánóból Firenzébe. Rá kevésbé hatottak ezek a prédikációk. Ő vallásos volt, de a maga módján. Istent a természetben látta, Isten a gondviselést jelentette számára. Így Botticelli segítségére sietett. Ugyan sikerült barátját átsegíteni ezeken a nehéz időkön, de Botticelli soha többé nem tért vissza ahhoz az eszményi gyönyörű álomvilághoz, ami a korai műveit jellemezte. Témájában is változott és a mitológiai alakokat felváltották a vallásos témák. A vallásos hit átfestette a képeit. Nézzük meg újra a fent bemutatott festményeit és hasonlítsuk össze az 1500-ban festett Krisztust ábrázoló képével.

Számomra a Vénusz születése (és nem, nem tudom megmagyarázni, de) mindig összecseng Renoir A Moulin De La Galette képével. Fejezzük be ezzel a vidám festménnyel.

 

Leave a Comment

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Select your currency
HUF Magyar forint